Az október 1-i iráni ballisztikus rakétatámadás óta azt találgatja mindenki, hogy milyen megtorlócsapást fog indítani Izrael az Iszlám Köztársaság ellen.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, egyesek az iráni olajipart, mások az atomlétesítményeket és magát az iszlamista rezsim vezetőit vennék célba, miközben a mindig óvatos Uncle Sam kizárólag a katonai és hírszerzési célpontokra mért csapást szorgalmazza. De terítéken van még egy az Iránt megbénító kibertámadás-sorozat, és különböző szabotázsakciók is. Egyszóval Izrael a megtorlási lehetőségek széles eszköztárából szemezgethet, ha válaszolni akar a példátlan iráni támadásra (amely nem mellesleg minden idők legnagyobb ballisztikus rakétatámadása volt).
Mint ismert, Biden elnök és az amerikai vezetés világosan kijelentette, hogy Izrael megtorló csapást mérhet Iránra, de a válaszlépéseknek „arányosnak” kell lenniük.
Ezen a pontos felmerül a kérdés, hogyan értelmezzük az “arányosság-elvét”?
Az Izraelre kilőtt rakéták potenciális pusztító erejét, esetleg a támadás okozta tényleges károkat, vagy pedig a támadott célok jellegét kell Izraelnek alapul vennie, amikor válaszcsapást indít?
Ami az Izraelre kilőtt rakétákat illeti, Irán közel 200 darab Fattah-1-es és Kheibar Shekan, több száz kg-os robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétát használt a támadás során. Ezek közül 20-30 rakéta csapódott be a Negevben lévő Nevatim légibázis területén, amely otthont ad az izraeli F-35-ös flottának (itt található egyébként az izraeli miniszterelnök Air Force One-ja, a Cion Szárnya is). A támadás után készült felvételek szerint a rakéták minimális károkat okoztak, és csupán egy hangárt és egy gurulóutat rongáltak meg.
Több rakéta csapódott be a Tel Nof légibázison is, amely két (F-15-ös) vadászrepülőgép- és két szállítóhelikopter-századnak, valamint egy drónszázadnak ad otthont.
A katonai célpontok mellett a Moszad és a 8200-as izraeli hírszerző egység központját is célba vették az irániak – sikertelenül.
A támadás során az izraeli légierő „képességeiben” nem keletkezett kár az izraeli hadsereg közleménye szerint.
Ezek után adja magát a kérdés, hogy “arányos válasz” lenne-e Izrael részéről, ha “lemásolná” az iráni támadást, és hasonló jellegű célpontokat támadna Iránban. Izrael már az áprilisi iráni rakétatámadásra adott megtorlásakor is a világ tudtára adta, hogy képes precízióst csapás mérni Iránon belül, anélkül, hogy rakéták százait lőné ki.
Ebből az is következik, hogy Izrael jóval kevesebb eszközzel, hasonló célpontokat célba véve, sokkal nagyobb pusztítást tud okozni Iránnak.
A fenti logikát követve pedig az izraeli válasz “papíron” továbbra is “arányos” lenne (az már egy másik kérdés, hogy a hatalmas veszteségekre újabb csapással kellene válaszolnia az iráni vezetésnek).
Az évtizedek óta tartó szankciók miatt az iráni légierő igencsak elöregedő eszközparkot tudhat magáénak. Még a sah rendszerétől örökölt F-4 Phantomok és F-14-esek a pótalkatrészek hiánya miatt csak kis számban vannak harcképes állapotban. Ezenkívül van még pár régi szovjet-orosz gép is az arzenáljukban (MiG-29; Szu-24), amelyeknek szolgálati idejét igencsak megrövidítheti egy izraeli megtorlócsapás.
Annak ellenére, hogy Izrael jó eséllyel nem ezt az utat fogja választani (jelen sorok szerzője egy Irán gazdaságát célzó kibertámadásra számít, néhány kiemelt célpontra mért precíziós csapással kombinálva), a megtorlás ezen formája mellett több érv is szól:
- A regionális katonai egyensúlyt nem borítaná fel az iráni légierő egy részének megsemmisülése, mivel Teherán már eddig is elsősorban a rakétáira és drónjaira hagyatkozott a légi támadóképességek terén.
- Ha Izrael nem reagál erőteljesebben, mint áprilisi támadás után, akkor azt Irán és a regionális szereplők a gyengeség jeleként értékelnék. Egy ilyen jellegű csapás világos üzenetet küldene Izrael minden ellenségének, hogy Jeruzsálem határozottan válaszol minden őt ért támadásra (elrettentés visszaállítása).
- A világ közvéleménye árgus szemekkel figyeli (és alig várja, hogy elítélje) az izraeli válaszcsapást, ezért az IDF számára fontos szempont lehet a katonai és civil áldozatok minimalizálása. Egy kizárólag vadászgépeket célbavevő támadással úgy mérne csapást Izrael az iráni képességekre, hogy közben nem kellene különösebben aggódnia a nemzetközi reakciók miatt.
- Egy sikeres támadás lélektani szempontból is hatalmas csapást mérne az Iszlám “Köztársaságra”, amely azt üzenné, hogy bár a rezsim az egész Közel-Keletet fenyegeti, de mégsem tudja megvédeni magát a saját határain belül (hasonlóan a Hamász-vezér, Iszmail Haníje teheráni likvidáláshoz).
- Irán ezek (és egy gyors költség-haszon elemzés) után valószínűleg kétszer is meggondolná legközelebb, hogy mikor indít újabb támadást Izrael ellen.
Az ellenérvek között előkelő helyen szerepel az eszkaláció igencsak valós kockázata és a különböző nemzetközi retorziók (értsd: ha amerikaiak rábólintása nélkül történik a támadás, akkor az Washington támogatásának potenciális elvesztésével járhat).
Egy biztos: rövidesen megtudhatjuk, milyen megtorlócsapás mellett tette le a voksát az izraeli vezetés.