Kijózanító összehasonlítani a jelenlegi helyzetet egy olyan múltbeli évtizeddel, amelynek végkifejlete globális háború lett. 1929 és 2008 pénzügyi megrendülése pusztító társadalmi és politikai válságot indított el. Káncz Csaba jegyzete.
1929 októberében nem csak a Wall Street omlott össze, a kibontakozó társadalmi- és politikai válság sokak szemében aláásta az Egyesült Államok és a világ számos részén uralkodó ideológiát: a liberalizmust. Az 1930-as években ez a szkepticizmus azt a kérdést vetette fel, hogy a demokrácia és a kapitalizmus, amely már akkor is ellentmondásokkal terhelt volt, alkalmas-e a modern világ követelményeinek kielégítésére.
Edmund Wilson amerikai esszéíró 1931-ben így siránkozott: „Elvesztettük nem csupán az utunkat a gazdasági útvesztőben, hanem a meggyőződésünket is arról, hogy amit teszünk, annak értéke van.” A 2008-as globális pénzügyi megrendülést követő elmúlt 16 évben a világ különböző országaiban a választók milliói hasonló módon fordulnak el a liberalizmustól a tekintélyelvű populisták felé.
Közös pontok
Mindkét korszak közös jellemzője a világgazdaság növekvő széttöredezettsége, amelyben az országok, köztük az Egyesült Államok is, a vámok emelésével próbálták – és próbálják – megvédeni a hazai iparágakat. A gazdasági nacionalizmus, bár hevesen vitatott és ellenzett, az 1930-as években globálisan meghatározó erővé vált. Ma hasonló protekcionista felhívásokat hallunk számos országban, köztük az Egyesült Államokban is.
Sokan megdöbbennek napjainkban a nagyszabású háborúk visszatérésén és a globális stabilitást fenyegető kihívások miatt. Mindezek azonban határozottan párhuzamba állíthatóak a gazdasági világválság éveivel.
Erősödő revíziós hullám
Az 1930-as évek elején az olyan országok, mint Japán, arra törekedtek, hogy erőszakkal felülvizsgálják a világrendszert – ezért is nevezték ezeket a nemzeteket „revizionistáknak”. Mandzsúria 1931-es lerohanása Japán részéről halovány nyugati reakciókat hozott – hasonlóan a Krím 2014-es orosz elfoglalásához. A Nyugat megelégedett azzal, hogy nem ismerte el a hódítást.
Az évtized előrehaladtával azonban a nyílt katonai agresszió egyre inkább elterjedt. Kína birodalomellenes, önfenntartásért vívott háborúját más hatalmak is elkezdték tétován támogatni. A mai ukránok jól megérthetik ezt a párhuzamot.
Az 1920-as évek optimizmusa – amelyet egyesek a demokratizálódás „első hullámának” neveztek – összeomlott, amikor Japántól Lengyelországig az országok populista, tekintélyelvű kormányokat hoztak létre. Ezen totalitárius rezsimek némelyike már korábban is sérelmezte az első világháború után kialakult világot, és miután a liberális elveken alapuló globális rend nem tudta biztosítani a stabilitást, nekiláttak, hogy a saját feltételeik szerint alakítsák át azt.
Európában Csehszlovákia és végül Lengyelország lett a „revizionista” államok célpontja, amelyek katonai agresszióval, vagy azzal való fenyegetéssel próbálták a nemzetközi rendet a saját képükre formálni.
A gyeplő átvétele
Valóban, kijózanító összehasonlítani jelenlegi pillanatunkat egy olyan múltbeli évtizeddel, amelynek végkifejlete globális háború lett.
Miközben napjainkban Ausztriától kezdve, Kelet-Németországon át Hollandiáig a jobboldali populisták átütő sikert ünnepelnek, a baloldaltól a jobbközépig terjedő pártok tehetetlennek érzik magukat a masszív európai jobbra-tolódással szemben. Attól is tartanak, hogy a kontinens a két világháború közötti időszakhoz hasonló sorsra juthat, amikor a demokratikus kormányoknak egymás után kellett átadniuk a helyüket a jobboldali diktatúráknak.
Emmanuel Macron francia elnök egy közel hat évvel ezelőtti interjúban a nacionalista mozgalmak újjáéledésére és az 1930-as évekhez való visszatérésre figyelmeztetett. Európa félelem általi megosztottsága, a nacionalizmus visszatérése és a gazdasági válság hatásai „szinte szisztematikusan megmutatják mindazt, ami abban az évtizedben jellemezte Európát” – jelentette ki.
Vannak törésvonalak
Mindazonáltal az európai jobboldali populisták nem alkotnak egységes és homogén tömböt. Ez megmutatkozik például az eltérő gazdaságpolitikai elképzelésekben: az AfD példának okáért egyértelműen neoliberális gazdaságpolitikát hirdet, míg a francia Rassemblement National (RN) sokkal baloldalibb irányba pozícionálja magát. Az RN a protekcionista intézkedések mellett magasabb béreket követel az alacsony keresetűek számára, ugyanakkor korlátozni akarja az állampolgársággal nem rendelkező lakosok szociális juttatásait.
Emellett a Putyin Oroszországához fűződő viszony is megosztja a jobboldali populista pártokat: a Fidesz, az AfD és az RN például inkább oroszbarát, míg a PiS és az olasz miniszterelnök pártja, a Fratelli d’Italia ellenzi Putyin expanziós politikáját.
A jobboldali populistákat az ellenőrizetlen bevándorlás következetes elutasítása köti össze; a migrációs politikát illetően mindannyian hasonló koncepciókkal rendelkeznek, amelyek csak radikalizmusukban különböznek egymástól.
Refeudalizálódó Magyarország
Az 1930-as években Horthy Miklós Kormányzó Úr Ő Főméltóságának kurzusa teljes politikai tőkéjével a revansizmust erőltette és ahhoz kereste Budapest számára a támogatókat. Akkor Berlin és Róma voltak a politikai vezetés stratégiai szövetségesei, ma pedig a szintén revansista Moszkva, Peking, Ankara és Baku. Akárcsak azokban az években, most is egy félfeudális hatalmi-, intézményi- és társadalmi struktúrában hívő politikai vezető és annak szűk köre viszi hazánk ügyeit.
Térségünk újra a geopolitikai konfrontáció és a megkérdőjelezett határok terepe lett. A történelem keselyűi újonnan itt vijjognak a fejünk fölött.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Forrás: Privátbankár
(A közölt bejegyzések, elemzések,stb. minden esetben a szerző, illetve a forrás álláspontját, véleményét tükrözik.
A mi célunk a TÁJÉKOZTATÁS, hogy megismerhetővé, hozzáférhetővé tegyük a különböző nézeteket.
Ön dönt.)