Magyarorsgon, ahogyan a világ mindeszabad” országában a lakosság különböző pártokra szavaz, a nemzetük jólétéért. Ezt a politikai berendezkedést nevezzük demokráciának. A demokrácia szó a görög δημο– (átírvademo– = népés a κρατωρ tírvakrátor uralkodókirály) szavak összevonásából jött létre, vagyis a demokrácia jelentése népakarattöbbség akarata.

Ez aállamforma aantik görögöknél (Kr.e. 500 körül) születettés a nagy francia forradalommal (1789-99) kezdődő modern demokrácia közéazóta is smos próbálkozással igyekezett mindig igazságosabbá válni, de ahogy a jelenünk mutatja, tökéletes nem lett, aemberiség önző és hatalomsóvár természete miatt. Pedig a különböző pártokba tömörüléssel a nemzeteknek békés jó élete lehetne, ha mindenki annaérdekében szavaz, de ahogy látjuk aeltérő gondolkodású pártokhoz vonzódó emberek pártoskodó csoportokaalkotnak, éezáltal szinte gyilokra menő harcos széthúzások keletkeznek. Ez sem lenne baj, ha a jó út megtalálása után e csoportok kibélnének, ami a közösség jólétét biztosítaná, de a hatalomra törekvő pártoknál legtöbbször öncélú nyerészkedések gyanúja merül fel, melyneeredménye, a jogos, v. jogtalan vádaskodás.

Magyarorsgon ez a harc olyan nagy, hogy a társadalom képártra szakadt, nemzetiekrés ún. liberálisokra, mindenki kétkedve néaz ismeretlen honfitársárés sokszor az indulatok is szabad utat nyernek. Vidám, mosolygós emberekkealig lehet találkozni és talán e bizalmatlanságbóeredő szeretethiány okozzaalacsony átlagos élettartamot. E tünet, szerintem a magyar történelemben gyökerezik, ezért érdemeegy kicsit visszatekinteni.

A magyarokon a mohácsi vész óta majdnem mindig különböző idegenek uralkodtak, akik megsértődtek és felháborodtak azon, ha az elnyomottak szabadok szerettek volna lenni. Persze a leigázáshoz a feltörekvő kispolgárokat és a társadalom peremére sodródott embereket mindig meg lehetett vásárolni (a totális rendszerek, mint a nácizmus v. kommunizmus is csak általuk jöhettek létre), ők segítették azokat az elnyomókat is, akik még a nemzet identitásának elvételével is próbálkoztak, ahogy a poroszokkal is sikerült azt megtenniük és nyelvüket teljesen eltüntetni. A mohácsi vész (1526) és Buda felszabadítása (1686) közt eltelt 160 éves török elnyomást leváltó Habsburg uralom kezdetén az ún. „Einrichtungswer des Königreichs Hungarn” című, hazánk átalakításáról szóló javaslatról olvashatunk, hogy: „a királyság vagy annak nagy része lassan germanizáltassék, s a forradalmakra és nyugtalanságokra hajló magyar vér a némettel szelidítessék természetes ura és örökös királya hűségére és szeretetére”. Később a bántalmazott és elmenekült lakosságtól megüresedett helyeket a német jövevényekkel telepítették be, és a bécsi „udvar igyekezett kedvező feltételeket teremteni számukra, 1766–ban még külön telepítő bizottságot is alakítottak. Adómentességen és kedvezményeken kívül sokan házat, felszerelést kaptak, másutt kincstári mérnökök jelölték ki az alapítandó új települések utcahálózatát és házhelyeit.” – olvashatjuk Bertényi Iván – Gyapay Gábor, 1993–ban megjelent Magyarország rövid története c. könyvének 270. és 287. oldalain.

A hazájukat elhagyó, jobb életre vágyó nincstelen németeelárasztották Magyarorsgotakikefőleg aanyagi boldoguláérdekelte. De a bevándorló országnak kikiáltott, védtelen hazánkba özönlő idegenek között finomabb gondolkodású, kultúráéműveltséget igénylők is voltak, akiket a bécsi udvar megnemesített (miután az eredeti nemeseinket régen kiirtották, vö. Dr. Karácsonyi János 1901-es könyvét), bármilyen nemzetiségből is srmaztak. Így ezek a tehetségesebb polgárok voltaazok, akik idővel szellemben megnemesedtek, és a lelkiismeretük feltámadása folytáaz 184849-es forradalom és szabadságharc főszereplői lettek. Ezért a nemzet mellé álló nemes jellemű hazafiaknaés a levert magyar nagyhatalom megmenekült parasztjainak köszönhetjük a színes nemzeti kultúránk és Európaéezzeaegész emberisélegcsodálatosabb ősnyelvéne(John Bowring) fennmaradását. Ugyanis a jégkorszakban a srazföldet átlagban 270 m vastag jég borította, vagyis kb. a 25. slességi köröknél kezdett a jégréteg növekedni, mely a sarkoknál több mint 1’000 méter vastagságú lett, de a Golf-áramlat aészak-atlanti térséés a KeletKárpátok közti részébe életet lehelt. Innen származnak aelső hominid jellegű, 1015 millió éverudapitecus ébodvapitecus hungarikus leletek, és a 100’000 éves, a homo sapiens agytérfogatával megegyező rtesszőlősi előembelelete is. Aeuróparégészeti maradványokból ismerhettük meg az ősember sokrétű kultúráját, ahol rénszarvasokra is vadásztak, amit a barlangrajzokon kívül aarcheológia is bizonyít. E vadászokból lettek azok a tenyésztők, akik a felmelegedéskor a szarvasokat követveazokra a lakatlaészaki területekre húzódtak, ahol senki sem befolyásolhatta őkeegy nyelvváltásra. Ők bizonyítják legjobbaaakkori ősműveltségi életmóddal élelmüket szerző, párszáz lelket smláló egész emberiséeredeti finnugor nyelvi struktúrát, melyet a helyben maradt tráeleink későbbi nagyhatalmi pozíciójuk által tudtak megőrizni. Hazánkból ismerjük a viláelső, jégkorszaki búzatermeszsé(Triticucompactum), ami nemcsak a bibliai vízözön utáni Noénak, hanem már a jóval korábbaélt Káin éÁbelneéletterééaemberiséelszaporodásátéaz innen való kivándorlásokajelentiés nem fordított irányút. KözépEurópából húzódtak le az ún. dór vándorlással aegyiptomi rabszolgatartók ellentámadásban rabságba esett vesztese(akik a hieroglifákon olvasható „zékel” = székelyépeleszet” = filiszteus jászkun vezetőkkel, akiket még Ulászló is Cumanos Philisteosnak nevezett) és a későbbi támadáshoz felsorakozó többi csoportakikből lettek a keveredések folytán „összezavarodott” nyelvű görögök. A finnugor nyelvüket megtartó, helyben maradó trákokat a történerás Hérodotosz (†Kr. e. 425) óta szkítáknak nevezi, a Tisza folyónk nevét is adó, cölibátusban élő tisztáklEzekből a nagyközönséáltal is ismert, és mindeakadémikusi állítás felett álló régészeti bizonyságokból éezekneaz ős- és vallástörténeti kiértékeléseiből is kitűnik, hogy a Biblia népééEurópát” a jégkorszak óta a magyar nemzet jelenti, és a hazánkaleigázók necsak testben, hanem lélekben is meg akarták semmisíteni a helyben maradó eleinket, a múltunk eltörlésével, mert akinek nincs múltjaannajövője sem lehet. Aelnyomóink találták ki a magyar honfoglalást, melynek megtörténtére a legkisebb tényszerű bizonyíték sincs, de az ős- és vallástörténetünk meghamisítására, könyvre való mennyiséget sikerült már kimutatnom.

A nincstelenbevándorló polgárnacsupán a magával hozott szellemi értéke (szokásaés a kultúrája”) marad megamit a befogadók ráhasáltaveszendőbeérezezért gyűlölni kezdi a befogadót. A 20. szad küszöbéeaérs a tömegek közt olyan nemzetellenességgé vált, ami gyászos tettlegességé is fajult a Tanácsközrsaság nevű bolsevik forradalommal (amiről eleget tudunk)amihez hasonló vérengzést csak a szintén idegenből irányított Dózsaféle parasztháború (1514)” idejéélt át a nemzet. Márki Sándor 1913- ban megjelent: Dósa György c. tudományos igénnyel írt könyvének a 179. lapján olvassuk: Általában ve, a hol a keresztesekeresztűlvonúltak, pusztulás jelölte nyomaikat. Egy május 31i budai cseh levél szerint városról városra, faluról falura vonúlnak, gyújtogatnak, rabolnak, ölnekkaróba húznak, a népet pedig arrnyszerítik, hogy hozzájuk álljon s a kenneellenszegűl, agyonütik.” 1évvel a parasztháború” után Dózsa hordának tombolásai miatt szenvedtük el a Mohácsi sz (1526) nevű tragédiánkat, ugyanis ők főleg a hazávédelmező nemeseket irtották. Dózsát vajában Skely Györgynek hívták, a Dózsa nevet a velencei dózséról kapta, mint a velencei dózse bérenceamit Daniele Matteo BarbaroStoria Veneziana (Velence történetec. könyvéből tudhatunk, merabbaegy Antonio Suriano nevű szemtanú jelentett Skely Györgyről, Loredano dózsénak, akit nyilváazért figyeltek, mert az ő megbízottjuk volt. Dózsa György fivére volt az a Skely János, aki már korábban a sszokat hank ellen uszította. A hazaáruló Dózsáról (aki okozta a Mohácsot követő összes tragédiánkat, éaki a parasztokat is agyonütötte) neveztek el terekeés utakat a második világháború után, a 19es Leninfiúk és gyermekei. E kommunizmust építő szocialista rablógyilkosok utódjai, a mai liberális szavazókakik az „ellenzéknek nevezett ellenségekAhogy a gyűlölködő elődök sokan voltak, úgy ők sincsenek kevesen, mert a nemzet melletti, v. elleni érzelmeket a családból örököljük. Ők most a Skely Györgyre és a Leninfiúkremlékeztető Magyar Péter nevű személy mögé sorakoznakaki olyan hibákat ró fel a nemzetieknek, melyekeéppeaz ő apáik pusztításaiból még nem tudott a kormány orvosolni. Senki sem tudja, hogy M.P. mit akar, programja sincsenneellenére a tehetségtelen irigyekakik csak tagadnifenyegezni és rombolni tudnak, reá szavaznak.

Amikor fiatal és önfejű voltam, édesanyám mindig mondtaa szamár is akkor megy a jégreamikor jó dolga van” éppeert, a fiataljainknak tudniuk kell, a választásnál hova tegyék a keresztet, pláne akkor, amikor hazájuk (mely mindenkit befogadott) fönnmaradása forog kockán, mert a globalisták a hazánkat is az utópisztikus liberalizmussaakarják az USA mintájára egy kultúrátlan masszába keverni.

Meszlényi Róbert Imre, Bázel, 2024. októbere
Forrás: Nemzeti Internetfigyelő

(A cikk kizárólag a szerző véleménye és gondolatmenete)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük