Kedves vonattal közlekedő honfitársaink: legyenek már szívesek nem tökölni a le- és felszállással, mert a MÁV önök miatt augusztusban is 110 ezer percet késett.

A MÁV új vezérigazgatója, Hegyi Zsolt nemrég interjút adott az Indexnek, amelyben a hazai vasúti vállalat jövőjéről és persze a jelenről is beszélt.

Természetesen az extrém járatkésések is szóba kerültek, amelyek Hegyi Zsolt szerint leginkább a balatoni vonatok tehetnek:

az InterCity vonatok összesen 110 ezer percet késtek augusztusban, miközben összesen 1,1 millió percet közlekedtek. Ebből 20 ezer perc késés mögött a balatoni vasútvonalak álltak.

A járművek jóval tovább tartózkodtak az állomásokon, mivel a megnövekedett utasforgalommal meghosszabbodott a fel- és leszállás ideje is.

Szóval túl sok az utas és azok is nagyon lassan szállnak fel és le az állomásokon…

Hozzátette, hogy le kellene követni a menetrendekben ezeket a több percig tartó le- és felszállásokat, például Siófokon. A balatoni vonatok menetrendszerűsége kifejezetten rossz, miután a vonatok egymásnak adják át a késést az egyvágányú pályák miatt.

Az új vezérigazgató figyelmébe ajánlom – mint egykori vasutas -, hogy abban a „mocskos Kádár-rendszerben” ilyenkor, csúcsforgalom idején azt szokta csinálni az esti marxista-leninista iskolát végzett állomásvezetés, hogy 5 vagon helyet tízből állította ki a szerelvényt.
A kalauzok meg a vonat mellett biztatták az utasokat: kérem igyekezzenek a fel- leszállással.
Pardon, ez nem biztos, hogy ma megy, mert mint hallani, lassan-lassan nem is lesznek kalauzok! De erről majd máskor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük