Nagyra becsülöm a hazafiságot, a bátorságot, a nemzettudatot.
Ezeknek azonban semmi nem árt annyit, mint az ostobaság, dilettantizmus, a szellemi és képességbeli igénytelenség.
Mindig nyomon követtem annak a maroknyi székelynek a tevékenységét, akik nem álltak be sem a Fidesz, sem az RMDSZ un.” nemzetstratégiai” szolgálatába, hanem egyéb, tiszta eszközökkel próbáltak hangot adni a székely identitás, élet súlyos problémáinak, a hétköznapok és a jövő kihívásainak.
A közmondás szerint, ha a ló nekimegy a falnak, nem biztos, hogy bátor. Lehet, csak vak.
A nemzettudat alapja a múlt. A nemzettudat hétköznapi megnyilvánulásának módját, eszközeit, formáját a múlt szemlélete, azaz a történelemszemlélet határozza meg.
Csak józan, reális alapokon nyugvó történelemszemlélet adhat a mai világban olyan eszközöket a közösség kezébe, amelyek a közösség fennmaradását, jövőjét szolgálják.
Természetes a legendákra, mesékre, mítoszokra éppoly szükség van – a gyermek 10-12 éves koráig.
Ebbe ágyazódik később tudás, a tények, realitások, s ezek tartják minden nehézség és támadás ellenére egyben a közösséget.
Nemrégiben találkoztam a YouTube-on egy Csíkszeredában – majd Udvarhelyen megismételt – Székely őstörténeti „előadással”.
Három megjegyzés elöljáróban:
1. Minden tiszteletem azoké, akik egy ilyen címmel meghirdetett rendezvényre – nyilván kíváncsi jó szándékkal – elmennek.
2. Aki viszont felvállalja egy témájú előadás megszervezését, annak azért minimális szinten kellene, hogy fogalma, ismeret legyen úgy általában a történelemről, mint tudományról.
Ha ez túl nagy igény, akkor legalább az ismeretterjesztő történeti munkákat illene úgy nagyjából ismerni, ahhoz, hogy ne túl nagy sületlenség kerekedjen ki a szándékból.
3. Aki bevállal egy témájú előadást, annak nagyon szegényes előtanulmány a Rémusz bácsi meséi, a Kiskakas gyémánt félkrajcára, Erich von Däniken és a Jelenések könyve.
S nem árt, ha némi önkritikával is rendelkezik. S ha mégsem, akkor valaki szólhatna neki.
Az egész videóban az a legelkeserítőbb, hogy ha valakik számára ezek a tartalmak az alapjai a székely holnapnak, akkor ez ugyancsak gyenge lábakon álló jövőkép.
Próbáltam, hogy kedvcsinálónak részleteket helyezzek ide, de arra a mazochizmusra képtelen voltam rávenni magam, hogy ismételten belenézzek a videóba, amely tömören arról szól:
- A világ vagy el fog pusztulni, vagy székely lesz! Erre a rovásírásból lehet következtetni.
- Ezután jön a csillagászat az univerzum. Nap és bolygórendszer. Összekeverve a Jelenések könyvével.
- A Föld magjának keletkezése az Indonéziában becsapódott üstökös keltette Schuchman rezonanciáig.
- Bábel tornya és a fekete lyuk.
- Sok más egyéb emészthetetlen zagyvaság.
Nos, aki bele akar pillantani a székelység történelmi tudatának mai színvonalába, megtekintheti a teljes borzalmat, ha a képre kattint.
Figyelem, csak erős idegzetűeknek ajánlott.
Néhány gondolat a tegnap okán ma a holnapért
A múlt kutatása, feltárása az erre hivatott és szegődött tudományos szakemberek — régészek, történészek, nyelvészek, antropológusok, genetikusok stb. — dolga.
Az általuk elért eredmények bizonyítása, a hipotézisek, következtetések minél tárgyszerűbb, hiteles alátámasztása minden valódi tudós alapvető szakmai és erkölcsi kötelessége.
A hitelesség és tárgyszerűség megköveteli az ideológiai függetlenséget, de feltételezi a korábbi tudományos-szakmai eredmények kritikus — önkritikus(!) — felülvizsgálatát is.
A történettudomány azonban messze több, mint az egzakt matematika, fizika. A történész állításainak, következtetéseinek mélyreható, a közösség tudatát, önismeretét, múltját és jelenét, jövőjét meghatározóan befolyásoló, aktuálisan ható ereje van.
A közösség, a nemzet életképességének mérőszáma nem a GDP. A nemzet lelki-szellemi-fizikai állapotának etalonja az a tudat, amelynek birtokában elhelyezi magát a környező és távolabbi népek tengerében. Ezt az önképet, önértékelést pedig alapvetően a múlt ismerete, a nemzettudat határozza meg. Ez a szellemi-lelki töltés képes aktivizálni egyéb energiákat, melyek aztán a fizikai világban törekszenek kiteljesíteni, megvalósítani, érvényesíteni a közösség és az egyén küldetését, ambícióit.
A magyarság nemzettudatát, önismeretét a XVII—XVIII. századtól kezdve — más-más megfontolások, politikai célok miatt — folyamatosan vakvágányra, zsákutcába terelte a mindenkori politika, a hatalom. A tényszerűség, a tudományosság kritériumainak korlátokat szabott a rövid- vagy hosszútávú politikai érdek, s az ehhez oly gyakran simuló, alkalmazkodó egyéni karriervágy, vagy egyszerűen csak az egzisztenciaféltés.
Ez az egyoldalú, a nemzeti kisebbrendűséget sulykoló szemlélet azonban óhatatlanul konfliktusba került a magyarságtudatot őrző, ápoló, kevés számú és mellőzött kutató munkásságával, ám ami ennél is fontosabb: ellentmondásba került a nemzettudatot a hagyományok, legendák világán átörökítő és őrző egészséges magyar lélek és szellem világával, melynek teljes törlésére a megelőző kétszáz esztendő is kevésnek bizonyult.
Az utóbbi harminc esztendő — legalábbis elvileg — feloldotta ezeket a korlátokat. Ma már lehet kutatni, a dogmákkal szemben állást foglalni. Az más kérdés, hogy ehhez a kutatáshoz, publikáláshoz, a gondolatok közkinccsé tételéhez ki, milyen forrást, hátteret kap a tudományt finanszírozó hatalomtól.
A korlátok eltörlése mindenesetre a nemzeti önismeret lovai közé vetette a gyeplőt. Törvényszerűen ez azzal járt, hogy az addig elfojtott, tiltott irányra rávetette magát mindenki, akit a magyarság szebb, magasztosabb, igazabb múltja utáni vágy hajtott.
E nemes és jó szándékú, de elszabadult vágta azonban nemcsak a megismerés útjába állított akadályokat ugrotta át, hanem lassan az erre az útra évszázadok munkájával épített hidakat is lerombolja.
Ember legyen ma a talpán az az átlag magyar, aki a kőbe vésett ugor őshaza tézise után hittel és józanul tud választani a Kárpát-medencei ősmagyarság, a sumér eredet, vagy az egész emberi civilizáció alapját képező magyar kiválasztottságtudat víziója között.
Amennyire káros és romboló volt a finnugorizmus mint dogma, épp annyira céltalan, értelmetlen és káros az alaptalan, légből kapott ősmagyar mítoszgyártás is, mely a nemzeti önáltatáson kívül semmi eredményre nem vezet. Sőt!
Minden nemzet törekszik saját, a másokétól szebb és gazdagabb múlt igazolására. Ez teljesen természetes törekvés, mely során vannak, akik elérnek, feltárnak bizonyítható, tárgyszerű eredményeket, s vannak olyanok, akik számára ez csak vágy marad.
Az utóbbiak aztán „legyártják” maguknak a múltat. Ez a megkomponált múlt azonban csak szubjektív, érzelmi alapú töltéssel rendelkezik.
Vele szemben ellenérvként egy ugyanolyan hipotézisen alapuló, fiktív történelemszemlélet alkalmatlan a meggyőzésére. Csak a tárgyszerűségnek van esélye a másik fél véleményének az igazság és valóság irányába terelésére. Ez természetesen hosszú, lassú folyamat, az sem biztos hogy — a környező világ állapotát látva — célt lehet érni vele, ám akkor is ez az egyetlen helyes út.
Annál is inkább, mert nekünk magyaroknak nincs szükségünk mítoszgyártásra, bőven elégséges lenne, ha a fenti törekvést szem előtt tartva, minden hazai energia a legkisebb közös nevezőt megtalálva a múltbéli tudományos kutatást és ismeretterjesztő tevékenységet a magyarság jelenének és jövőjének jobbító szolgálatába állítaná.
A magyarság múltja jelen pillanatban az átlagember, a közgondolkodás számára káosz. Az érdeklődő nézetét, álláspontját — alapismeretek, tényszerű adatok ismeretének hiányában — többnyire az utoljára olvasott könyv, vagy az utoljára hallgatott önjelölt vagy választott igehirdetőtől kapott információk határozzák meg. Ezek között válogatva ízlés, lelkivilág és vérmérséklet függvényében lehet választani és lándzsát törni a józan, higgadt, de akkor is lelkesítő, lehetséges múlt fölött.
Következik: Mai „újfinnugorimus”