Mindig azok halnak meg a háborúban, akik a békét szeretik.

Van egy arab közmondás: الذين يحبون السلام، يموتون في الحروب (Mindig azok halnak meg a háborúban, akik a békét szeretik.)

Nem a történészek, nem a filmrendezők, nem az egyetemi tanárok, nem a civilszervezetek vezetői, nem a coachok, nem a színészek, nem az énekesek, nem a főszerkesztők és legfőképpen nem a sütemény-stylistok. A raktárosok, vasutasok, kamionosok, kőművesek, telefonszervízesek, tüzépesek, festők, ácsok, futárok, CNC-sek, autószerelők, erdészek, mentősök, rendőrök, tűzoltók, villanyszerelők és a többiek vesznek oda. Nem azért, mintha ne lenne néhány énekes vagy egyetemi tanár, aki önként elmenne harcolni, hanem azért, mert utóbbiakból van több.

Viszont azoknak, akiknek megvan az egzisztenciális hátterük, már van mit veszíteniük. Akinek van egy jó háza vagy lakása, vannak bejáratott kapcsolatai, megtanult boldogulni, kiépült az ismeretségi köre és alapvetően egy stabil élete van, retteg attól, hogy ezt elveszíti. Így lesz ő felbujtó. Ő lesz a leghangosabb, a legnagyobb rettegő, aki minden változástól fél és mindenkit arra biztat, hogy álljon ki a „szabadságért”. Neki nagyon fontos a régi rend, mert abból és abban él. Ő az, aki egy békés konfliktusban, mondjuk egy választáson, szügyig beleáll a változás ellen és ő az, aki veri a tam-tamot, lobogtatja a zászlót és tüntet, hogy neki ott egy „kiszámítható jogállama” legyen, ahol nem erőszakkal intézik el a dolgokat, hanem „független” bíróságon.

2014-ben, amikor a Majdanon jártam, olyan arcok vitték ki a népet az utcára, akiknek volt mit veszíteniük és olyanok, akik még többet akartak. Tudták, hogy amennyiben nem kell Putyinnak jelenteniük oligarchaként, akkor sokkal szabadabb életük lesz, az egész ukrán gazdaságot feloszthatják egymás között (a pártokkal együtt) és aztán jönni fog az EU-s felzárkóztatási támogatás is, ami pedig nagyon finom dolog. Ez a sztorinak azon része, amit nem mesél el senki, mert még véletlenül kiderülne, hogy sok magyar, szlovák és román gazdag ember is azért rajongott az EU-ért, mert előre dörzsölte a tenyerét.

A téren, amikor akár az egyik, akár a másik oldal (máig nem tudni) az emberek közé lőtt, nem volt ott se egy amerikai vagy európai haknizó politikus, aki más napokon ott biztatta őket a színpadról, nem volt ott egy egyetlen naaaaagy független-objetkív civilszervezet vezetője sem, aki a korrupció ellen ágált volna és legfőképpen nem volt ott se történész, se filmrendező, se egyetemi tanár, se coach, se színész, se énekes, se főszerkesztő, se sütemény-stylist. Fejükön fazekakkal, mint valami Monty Python filmben.

Voltak viszont raktárosok, vasutasok, kamionosok, irodisták meg sok-sok különféle szerencsétlen, aki lobogtatta az EU-s zászlót, hogy ő oda akar tartozni, mert akkor neki több fizetése lesz, mert akkor majd „nem lopják el”. Eltelt 10 év és látjuk, hogy egyáltalán nem lopnak arrafelé semmit és ahogyan azt bejelentették, Ukrajna már szinte kész az EU-s csatlakozásra.

Emlékszik még itt valaki Protoszevicsre? A belarusz srácra, aki Lengyelországba költözött, megcsinálta a NEXTA nevű online felületet, amit a lengyel és a nyugati kormányok pénzzel támogattak, hogy megdöntsék Lukasenkot. Aztán felment az égre két belarusz vadászgép, közrefogta a fapadost, amin ült és a földre parancsolta. Na, ő tegnap adott interjút Kszenyija Szobcsaknak, amiben elmondta, hogy milyen dolog harcos nyugatos ellenzékinek lenni. Nagyon kellemes dolog, egészen addig, amíg a másik oldal el nem kap. És ekkor azt hiszed, hogy ez a sok történész, filmrendező, egyetemi tanár, civilszervezeti vezető, coach, színész, énekes, főszerkesztő és sütemény-stylist majd ki fog állni érted. És rá fogják venni nagy nyugati országok vezetőit, hogy cseréljenek el. Hogy valahogyan kiszabadítsanak, kilopjanak onnan. És akkor kiderül, hogy nem, ők valójában nagyon örülnek annak, hogy téged letartóztattak, mert onnantól te is egy újabb bizonyíték vagy, egy újabb hasznos elem a történetben, akivel együtt lehet érezni, akit lehet sajnálni és akire lehet mutogatni, hogy tetszik látni, milyen csúnya rendszer az a másik. Erre vagy jó.

Ugyanis egy történész, egy filmrendező, egy egyetemi tanár, egy civilszervezeti vezető, egy coach, egy színész, egy énekes, egy főszerkesztő vagy egy sütemény-stylist elméleti ember. Fejben szabadságharcos ő, a biztonságos távolból. Onnan szívesen gyűjt pénzt, költi azt az ügy mellett magára, lesz hangos kommentelő, véleményvezér, szervez tüntetést, béke- vagy gyászmenetet, együtt sír a nyilvánosságban a temetéseden és óriási empátiával ír hatalmas szavakat a szeretetről, a barátságról, valamint mindenféle érzelmekről. Főleg a félelemről, a szabadságról és hasonlókról, aztán egymás kezét fogva nagyon hisznek abban, hogy ők a jók. Még utcát meg szobrot is avatnak neked.

Ha viszont okosabb vagy, akkor nagyon jól meg lehet élni abból, hogy egy rendszer ellenzéke vagy a távolban: A másik nagyhatalom szívesen ad rá pénzt, etet, utaztat, mindenféle pályázati pénzek formájában tudsz civilszervezeteket gründolni és ott nagy megfejtő lenni, immár a saját szemétdombodon. És jóemberkedni is tudsz, ahol az elit egy része példaképként mutogat, hogy te micsoda egy nagyszerű ember vagy, egy igazi lángvivő. Egyetlen feladatod: Noszogatni a sok szerencsétlent, hogy álljon ellen, vívja meg a te elméleti harcodat fizikailag. Álljanak ott, legyenek sokan, szenvedjenek sokat és te majd a távolból megmondod, hogy az mennyire megéri.

De amikor te egyszerű emberként ott állsz majd a tré közepén, akkor hátra fordulva nem látod őket magad mögött. Ők jó lakásból, jó autóval járva, jó ruhában, jó étteremben fejtik ki fontos és rendkívül érzékeny, empatikus, sőt, egyenesen humánus nézeteiket arról, hogy neked ott milyen harcot kell megvívnod. A többi szerencsétlennel együtt.

Végezetül még két dolog:

1) Amikor az ellenség legyőzhetetlen, a harcos bölcsessége a visszavonulásban rejlik, mert a vereség sokkal inkább a sors, mint a becsület kérdése.

2) A vakmerőség halálhoz vezet, a visszavonulás életet adhat. A bölcs ember inkább él, mintsem hősiesen haljon meg.

Aki gerincről meg szabadságszeretetről beszél, elvi, morális és más, elméleti dolgokról hadovál, nem áll ott a harcok mezején. Neki az a feladata, hogy bujtogasson téged. Ha elég ostoba vagy hozzá, hogy ezt hagyd neki.