Nem, itt és most nem a Dreiser regényre gondolok,
hanem az USA geopolitikai stratégiájára amit az utóbbi hónapokban, években láttunk kibontakozni.

Röviden megfogalmazva, az a stratégia ami biztosítani hívatott a Demokrata párt számára a hatalom megtartását és az a stratégia amit az USA-nak mint nagyhatalomnak a geopolitikai érdekeit szolgálja, 180 fokos ellentétben állnak egymással.
A kötélhúzás kimenetele a kapkodó, inkoherens politikai döntések tömege:

1. Támogatni Ukrajnát, de csak annyira, hogy ne veszítsen.
2. Támogatni Izraelt, de csak annyira, hogy ne nyerjen.
3. Békéltetni a Nyugat ellenségeit és megpróbálni megpuccsolni azokat a nyugati kormányokat akik felemelték a szavukat ez ellen a geopolitikai abszurd színház ellen.
4. Olyan klíma és energiapolitikát folytatni ami maxim   alizálja az ellenfeleink stratégiai előnyeit és kihasználatlanul hagyja a saját erőforrásainkat.
5. Egy Új Kulturális Forradalom szításával növelni a belső megosztottságunkat, ott ahol az ellenfeleink zárják a soraikat.
6. Lerombolni a Nyugat ipari bázisát és kiárusítani azt, geopolitikai ellenfeleinknek.
7. Lélektanilag kiherélni a Nyugat honvédelmét, zagyva de divatos ideológiákkal kényszereztetve a fegyveres erőket és a szakszolgálatokat.
Mindehhez az intellektuális és propaganda sámfázást a Demokrata Pravdával biztosítják, egy olyan média-egyetemi-szakértői zümmögőkórussal ami kész a fehérre is rámondani, hogy fekete és két nap múlva ennek az ellenkezőjét állítani, ahogy a Demokraták párt pillanatnyi érdeke megkívánja.

Aki pedig lerántja a leplet a hataloméhség táplálta szuicíd politikáról, az hamar megkapja az oroszbarát, a reakciós és a szélsőséges cionista jelzőt.

Amerika tragédia a mi tragédiánk is. A Demokraták párttal és az őket támogató
civilizáció-rontó internacionáléval kapcsolatban pedig csak egy kérdést szeretnék feltenni.
Ha szándékosan ártani akarnának, mit tennének másképp?
Forrás: Facebook/ Robert C. Castle

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük