A magyar kormány támogatásával épült egy szolgáltató központ jellegű, rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény Ukrajna Kijev megyei Synyak településén – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.

A tárca tájékoztatása szerint az átadáson Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára elmondta,

a beruházás 2 millió euróból, 800 millió forintból valósult meg viszonylag rövid idő alatt, ez egy mintaprojekt lehetne akár hazai viszonyok között is – fogalmazott.

Az államtitkár hozzátette, Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajna megsegítésére, megnyitották az ország kapuit a menekülők előtt, valamint olyan intézmények újjáépítéséhez nyújtanak támogatást, melyek súlyosan sérültek vagy megsemmisültek a harcokban.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Synyak településen elmondta, a térségben magyar segítséggel épült fel egy konténeróvoda, majd egy mentőállomás, jelenleg pedig egy harcokban megrongálódott iskola újjáépítése folyik, melyet a következő év szeptemberében szeretnének átadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük