Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten a Downing Streeten – csakúgy, mint Párizsban, Rómában, Berlinben és Dubrovnikban – NATO-tagságért kilincselt
Minden városban ugyanazt a „még nem”-et hallotta, mint a múlt hónapban Washingtonban.
Kijev egyes nyugati szövetségesei úgy vélik, hogy a tagság az egyetlen módja Ukrajna függetlenségének garantálására.
Oroszország soha nem támadott meg egy NATO-országot, mert az 5. cikk garantálja, hogy az egyik elleni támadás mindenki elleni támadás.
Ezért Ukrajna – hacsak nem csatlakozik a NATO-hoz – soha nem lesz biztonságban Oroszországtól.
Az amerikai kormány el akarja kerülni azt a háborút, amelyre az ukrán tagság kötelezné
De van egy alapvető hibája ennek a logikának: Ukrajna belátható időn belül nem csatlakozhat a NATO-hoz.
Jogilag a szervezet alapokmánya megtiltja a csatlakozást minden vitatott határú államnak – a modern időkben pedig egyetlen államnak sincs olyan bizonytalanabb határa, mint Ukrajnának.
Politikailag az új tagokat minden tagnak ratifikálnia kell – és Magyarországnak, Törökországnak, Horvátországnak, Németországnak és az Egyesült Államoknak is vannak olyan súlyú választókerületei, akik úgy gondolják, hogy Ukrajna felvétele mélységes ostobaság lenne.
Mark Rutte, a NATO főtitkára veszélyes fantáziát kavart, amikor ebben a hónapban megígérte: „Ukrajna közelebb van a NATO-hoz, mint valaha. És ezen az úton fog haladni, amíg a szövetségünk tagja nem lesz.
Így Kijev a lehető legrosszabb helyzetben találja magát. Megszenvedi annak árnyoldalait, hogy tagjelölt marad, amit Vlagyimir Putyin hevesen ellenez.
Ugyanakkor katonai és pénzügyi segítséget kap a NATO-országoktól, de nem elég ahhoz, hogy legyőzze Oroszországot.
Az Egyesült Államok nem ad engedélyt Zelenszkijnek, hogy a NATO által szállított rakétákat Oroszországon belüli célpontokra használja fel.
Washington nem bízik benne az augusztusi kurszki behatolást követően.
A Fehér Ház „abszolút prioritása továbbra is annak megakadályozása, hogy a háború közvetlen NATO-Oroszország kinetikus háborúvá fajuljon”, mondja egy NATO-forrás.
A Biden-kormány tehát el akarja kerülni azt a háborút, amelynek megvívására az ukrán tagság Amerikát kötelezné.
Sok nyugati vezető – köztük Boris Johnson a The Spectatorban – azzal érvelt, hogy Ukrajnának a NATO-hoz való csatlakozásának elvetése a béke ára.
Tekintettel arra, hogy nincs esély az ország tényleges csatlakozására, ez az elvont elvek vitája, nem a valóság.
Törökország Moszkvára támaszkodik gáz- és exportgazdasága, valamint a szíriai erőegyensúly miatt.
Annak a valószínűsége, hogy Ukrajna felvételére szavazzon – még akkor is, ha nem vesszük figyelembe Erdogan és Putyin elnökök kapcsolatát – nulla.
Így van ez Magyarországon és az Egyesült Államokban is, ahol az Ukrajnának nyújtott bármilyen jellegű folyamatos segély támogatottsága 48 százalék alá esett.
Még az ukrán NATO-tagság erős szószólói is, mint például Mary Elise Sarotte, a Johns Hopkins Egyetem professzora, elismerik, hogy az egyetlen gyakorlati út egyfajta NATO-lite.
„Bár a NATO 1949-es alapító szerződése arra kötelezi a szövetségeseket, hogy az egyik elleni támadást mindenki elleni támadásként kezeljék” – érvel – „nem ír elő mindenkire érvényes tagsági követelményeket.” Franciaország például az 1960-as években kilépett a NATO integrált katonai parancsnokságából. Norvégia – az egyetlen alapító tag, amelynek szárazföldi határa van Oroszországgal – 1949-ben egyoldalúan kijelentette, hogy békeidőben nem állomásozhatnak külföldi csapatok vagy nukleáris rakéták a területén.
Nyugat-Németország úgy kerülte meg a vitatott határok tilalmát, hogy lemondott „az erőszak igénybevételéről Németország újraegyesítése érdekében” – jegyzi meg Sarotte. –
Világossá tették, hogy elviselik, nem pedig elfogadják ezt a megosztottságot.
Ukrajna gyakorlati lehetőségei tehát: egyfajta ” könnyített”NATO-megállapodás vagy biztonsági garanciák a Nyugat részéről – tagság nélkül.
Ez egy megerősített változatát jelentené az 1994-es Budapesti Memorandum a Biztonsági Garanciákról egyezménynek, ahol az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Oroszország garantálta Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna szuverenitását, cserébe azért, hogy feladják az atomfegyvereket.
Gyakorlatilag kicsi a különbség a „Nato-mínusz” és a „Budapest-plusz” garancia között.
Ukrajna NATO-csatlakozási kísérletei eredetileg sebezhetővé tették az orosz agresszióval szemben.
Ez volt „a legvégső vörös vonal az orosz elit (nem csak Putyin) számára” – írta William Burns – az Egyesült Államok akkori moszkvai nagykövete, jelenleg a CIA vezetője.
A Kreml a Jelcin-korszak kezdete óta egzisztenciális fenyegetésnek tekintette a NATO-rakéták és haderő Ukrajnában való megjelenését. Putyin 2014-ben annektálta a Krímet, és 2022 februárjában indította meg invázióját, alapvetően azért, hogy megakadályozza Ukrajna csatlakozását.
Három ukrán tárgyalópartner szerint Törökországban 2022 márciusában és áprilisában (akikkel már beszéltem) Oroszország követelte az ukrán „semlegességet” – vagyis a NATO-ból való kimaradást. A kijevi tárgyaló felek készek voltak elfogadni a feltételt, de a tárgyalások megszakadtak, mert a Kreml az ukrán hadsereg létszámának korlátozását is követelte.
A télen a béketárgyalásokon Ukrajnát arra kérik, hogy nyugatnémet módra elviselje az ország de facto felosztását, még akkor is, ha ezt de jure biztosan nem hajlandó elfogadni.
De mit tesz Kijev, ha a semlegesség lesz a béke eléréséhez szükséges legfontosabb engedmény?
Amíg a NATO-tagság lehetetlen marad, a nyugati biztonsági garanciák az egyetlen lehetőség. Kijev számára az lesz a szörnyű választás, hogy nyitva hagyja-e a csatlakozás lehetőségét egy távoli jövőben – ezzel instabillá téve a békemegállapodást –, vagy beleegyezik a hivatalos semlegességbe, ami Putyin követelései előtti kapituláció lenne.
De vajon egy semleges Ukrajna, amelynek határait a Nyugat szilárdan garantálja, biztonságosabb országot eredményezhet-e, mint egy olyan ország, amely beleragadt Zelenszkij által a NATO „örök várótermének” nevezett állapotba?
Forrás: The Spectator