A klíma kultúrtörténete – a jégkorszaktól a globális felmelegedésig 2. rész

Az első templomok az Alleröd-szakasz aranykorában

Az utolsó nagy jégkorszakból a holocén posztglaciális korába történő átmenet idején a klíma hideg és száraz volt, időközönként melegebb periódusokkal megszakítva.
A dán lelőhelyről elnevezett Alleröd-szakaszban, mintegy 12 ezer évvel ezelőtt (kb. i. e. 10 000-ben) a felmelegedés és a növekvő nedvesség következményeként ismét terjedni kezdtek az erdős területek.
A magdalénien kultúra észak felé terjedt, és differenciálódott. Különösen fontos leletünk e korból egy bázistábor, amely 6-8 méter átmérőjű, kerek házakból állt. A házakat nyílt tűzön melegített kőlapokkal fűtötték. A függőleges dúcokat kúpalakú tetőkkel fedték be, amelyek, akárcsak a ‘falak’, feltehetőleg lóbőrből készültek. Földbe vájt főzőgödrökben forró köveken főztek. A házakat csak szezonálisan lakták, mert a vadászoknak az állatokat kellett követniük. Akárcsak a korábbi őskőkori kultúrákban, a magdalénienben is még a nagyvadra vadászók kultúrája dominált.
A vadászzsákmány nagy részét kétségtelenül már lovak és rénszarvasok tették ki. A művészi termékek körébe ékszerek, valamint állatokat és nőket ábrázoló kisplasztikák, geometrikus szimbólumok tartoztak. A magdalénien kultúra a holocén kezdetével ért véget, amikor a megafauna kihalásával megszűnt ennek a kultúrának a létalapja.

Eközben a Közel-Keleten az emberi életformák teljes mértékű átalakulása vette kezdetét.
A Homo sapiens itt is belefogott már a letelepült életmódra való áttérés előtt az állandó kultuszhelyek kialakításába, ahová a kőkorszak vadászattal és gyűjtögető életmóddal foglalkozó emberei rendszeresen visszatértek.
A Közel-Keleten végzett legújabb ásatások során, kivált a fejlett emberi kultúrák későbbi bölcsőjének helyén megdöbbentő felfedezésekre került sor.
Az anatóliai Göbekli Tepe (‘köldökhegy’) monumentális kultuszhelye, a világ legrégebbi templomlétesítménye az ásatást folytató Klaus Schmidt kutatásai szerint 12 ezer évvel ezelőttre datálható. Állandó kultuszhelyek kifestett barlangokkal már évezredekkel korábban is léteztek, de a monumentális, kőszerszámokkal megmunkált kőoszlopok felállítása geometrikus, kör alakú elrendezésben a közösségi tevékenykedés teljesen új formáját jelentette. Valószínűleg a társadalmi szerveződés összetettebb formájára következtethetünk belőle, talán még vallási téren bekövetkező változásokra is, amelyek feltevések szerint közvetlenül összefüggnek a korszak pozitív klímaváltozásával: a Föld hirtelen megváltozott termékenységéért hálát kellett adni az Ég isteneinek. És erre a hegy tetején levő és az ég felé nyitott kultuszhely volt a legalkalmasabb, ahová messziről özönlöttek az emberek.

Nem sokkal később már állandó településhelyek létesültek. Stephen Mithen amerikai régész a jégkorszak utáni kor ásatásairól készített tanulmányában kimutatta, hogy az úgynevezett natufiak egész kultúrája, amely nevét a Palesztinában található Wadi Natufról kapta, kőkorszakbeli telepesekből állt, akik még nem ismerték sem a földművelést és az állattenyésztést, sem pedig a fazekasságot. Azon túl, hogy a falvakban találtak obszidián pengéjű sarlókat, semmi jel nem mutatott a tudatos gabonatermesztésre. A telepesek csontváza és fogazata nem utalt sem hiányos táplálkozásra, sem éhezés jeleire, sem pedig harci cselekmények közben elszenvedett sérülésekre. Ebből arra következtethetünk, hogy életkörülményeik – vagyis: az éghajlat és a környezet – olyan kedvezőek voltak, hogy az állandó településhelyek környékén volt elegendő vad, amire vadászhattak, és vadgabona, amit learathattak. Nem sokkal azelőtt ez még lehetetlennek tűnt. De a modell nyilvánvalóan olyan eredményes volt, hogy gyorsan megnőtt a lakosság létszáma, és a natuf-falvak elterjedtek a mai Izrael, Szíria, Irak és Dél-Törökország területén.

Forrás:

Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete – a jégkorszaktól a globális felmelegedésig
A történelem az élet tanítómestere Facebook oldalról

Előző rész
Következő rész hamarosan