Sokféleképpen lehet írni. Lehet írni jól, rosszul, tényszerűen, lehet használni az irodalom által ismert bármelyik műfajt. Lehet dráma, lehet aforizma, lehet regény vagy esszé. Lehet epika, lehet novella vagy karcolat. Tény azonban, hogy a közösségi média, és úgy általában az internet, az írást eddig nem látott alacsony szintre degradálta.
Ha az írás minőségét rangsorolni szeretnénk, bizonyára a közösségi média hozzászólásai, szép idézetei, vagy kommentárjai legalul lennének. Nem sokkal fölötte helyezkedne el a propaganda, meg a sajtó, és mindenféle hivatali közlemény.
Az írás valódi metaadata a művészeti kifejezés. Az írás mögött meghúzódó hangulat, érzés, valami olyant ad az írásnak, amitől egy írás már több lesz, mint egyszerű közlés. Nem racionálisan felfogható információ lesz csupán, hanem sokkal több. Valahol, az agyat kikerülve, jut el a szívhez, és úgy adja hozzá a racionalitáshoz a spiritualitást, mint a forgatókönyvhöz a képi világ az izgalmat és gyönyört.
Az íráshoz a metaadatot a művészeti kifejezés adja. Ha ez nem lenne, mindent el kellene magyarázni. A racionalitás azonban soha nem tudja szublimálni azt a látást, amit a művészet ad, így bármennyire el van valami magyarázva, akkor is a szívnek érthetetlen marad. Nem lehet csak szavakkal megértetni, kell valami mélyebb, szellemibb, ami ott húzódik meg a szavak mögött. Nincs leírva, mégis érezhető. Nincs elmagyarázva, mégis érthető.
Ha egy közlemény arról értesít, hogy a szomszédban kitört a háború, az legfeljebb aggodalmat kelt, de látást nem hoz. Egy háború érzete azonban, amit a kiskatona szemével láttatnak, egy olyan képi világ, amely közelebb visz a valósághoz. A kiskatonában dúló érzelmek, félelmek és belső képek az észlelt valóságot mindig felülmúlják, sőt, mondhatni, azt el is homályosítják. A külső valóság csak halványan szűrődik át a belső világon, amelyben a fegyverek ropogása, bombák robbanása csak a sok gondolaton áttörő zűrzavar. Ha az átélés ott van, szinte mindegy, hogy a puskák mellettünk, vagy épp tízezer kilométerre dördülnek el.
Mivel az ember a belső világán keresztül látja a külsőt, sőt mondhatni, az egész külső világ csak a belső kivetülése, sokkal fontosabb az írásban a háttér-információ, a meta-racionalitás, a meta-irás, mint maga az írás. Természetesen írás nélkül metaadat sem lenne, de metaadat nélkül az írás csak egy száraz, értelmezhetetlen közlemény.
Természetesen a meta-információk befogadásához kell a fogadó fél is. Ha az ember nem misztériumra érzéketlen, “gemütlich” – Hamvas szavaival élve, akkor megvan benne az a készség, hogy a metaadatot megérti, és ez az információ tágítja a tudatát, magasabbra emeli, spirituálisabbá teszi.
Az írás mögött húzódó metaadat analóg azzal, amikor nem csak halljuk a beszélőt, hanem látjuk is. Amikor látjuk azt, aki beszél, a szavain túl számos más meta-információhoz jutunk. A testtartása, a kézmozdulata, a mimikája – mind hozzáad a szavakhoz. Annyival többet, hogy akár azt is el lehet dönteni, hogy az illető igazat mond-e, vagy sem. Ha csak halljuk, de nem látjuk, a felénk áramló információnak csak a felét észleljük. Ha az írásban nincs művészet, akkor ennél is kevesebbet.
Valójában, művészet nélkül, teljesen mindegy, hogy az ember ír, vagy a mesterséges intelligencia ír. A végeredmény ugyanaz. Sőt, lehet az utóbbi jobb. Legalább nem hagyja el az ékezeteket, a vesszőt a szó után teszi, nem a következő szó elejére, nagybetűvel kezd egy mondatot, és nem leplezi hangulatjelekkel írástudatlanságát.
Képzeljünk el egy Tolsztoj regényt vigyori fejekkel. Valószínűleg a közösségi médián szocializálódott embernek vonzó lenne, de egy normális ember magas ívben vetné ki az ablakon. Bár láttam modern könyveket, hangulatjelekkel, de olvasásukkal nem foglalkoztam, nem szerettem volna, hogy néhány agysejtem öngyilkosságba meneküljön.
Ahogy egyre jobbak vagyunk technikában, egyre gyatrábbak a misztériumban, egyre semmitmondóbb a művészetünk, és egyre alacsonyabb az írásunk színvonala. Ha így haladunk, nincs messze az idő, amikor visszatérünk az oly sok ezer éven át bevált barlangrajzokhoz. És most a barlang rajzolóktól kérek bocsánatot.
Az írás nem egyszerű betűk, és szavak egymásutánisága. Az írás kapcsolatot hoz létre a kint és bent, a fent és lent között. Összeköti a tudatot a tudat felettivel, és tudatalattival. Éppen ezért, az írás mágia. A megértés, az éberség mágiája. Az írás mágia működése rejtély, ahogy az igazi mondanivalót nem írja le, de a mélyből kihozza, mint egy mágnes. Az írás meta része az a mágnes, amely összegyűjti, majd a tudat fényére hozza mindazt, ami árnyékban van. Persze beszélhetnénk festészetről, vagy zenéről, vagy bármilyen művészetről. Ha ez a művelet megtörténik, és az ember többet lát, mert a tudatának fényébe került az, ami addig rejtve volt, akkor igazi művészetről beszélhetünk. Ha nincs meg ez a mágnes, ez a metaadat, akkor hiányzik a művészet, és a varázslat nem történik meg. Egy ilyen írás, kép vagy zene hatására az árnyékból nem lép ki, aminek ki kell lépnie, így valójában semmi sem történik, csak az idő telik. Ha nincs mágia, akkor lét sincs, hisz a létezés alapja mágikus. Ha nincs lét, akkor nincs semmi. Ezért merem bátran kijelenteni, hogy az az írás, amelyben nincs művészet, amelyből hiányzik a metaadat, amely csak az internetes keresőkre van optimalizálva, de nincs a szellemre: az semmit sem ér, és kár volt létrehozni.
A civilizációnk az agy civilizációja. A történelem folyamán először rávettek, hogy az agy minden. Az agy teremti a gondolatokat, az agy lát, az agy érez, az agy tárolja a tudást. Elvágtak minden fel – és levezető zsinórt. Aztán elhitették, hogy ami művészet, az csak érzéki csalódás, gyönyör, vagy káprázat. Végül az írásból kivették a metaadatot, a művészetet, és így született meg minden olyan írás, ami csak az agynak szól. Propaganda, közlemény, sajtó, hozzászólás, poszt.
A modern kori eszme a matéria világvallása. Az agy, és más anyagok – így az írás is csak anyag, festék papíron, vagy elektronikusan létrehozott bitek. A szellemtelenségben már nem számít, hogy mit közöl az írás a háttérben. Anyag anyaggal találkozik, fuzionál, kémiai reakciók jönnek létre, elektromos kisülések, véletlenszerű evolúció.
Nem csak az írás, hanem a tudomány, a vallás és a művészet is meg lett fosztva annak misztériumától, végső soron a mágiától. De ez csak az első lépés volt a devalváció fele. Mostanra elértük a következő lépést: írásjelek elhagyása, ékezetek elvesztése, bizonyos szavak, vagy szóösszetétel helyettesítése hangulatjellel. Sajnos nem a képi írásra térünk vissza, hanem az idiotizmus felsőbb fokára lépünk. Pár év, és az írás helyett a félszavakkal tűzdelt hangulatjelek megértését kell majd tanítani az iskolákban.
Búcsúzzunk tehát egy véletlenszerű, közösségi médiából kiragadott közléssel.