Robert Fico szlovák miniszterelnök Kínába látogat, ahol arról fog beszélni, hogyan tudna Kína még inkább bekapcsolódni az ukrajnai konfliktus megoldását célzó békefolyamatokba.

Téma lesz a Kína és Szlovákia közötti együttműködés is.
A miniszterelnök október végén utazik Kínába, nyolcvan üzletember kíséri el.
Fico kijelentette, Szlovákia baráti országnak tekinti Kínát, amivel kapcsolatban nincsenek nyitott kérdések.
Kína olyan ország, amely – amellett, hogy tiszteletben tartja a mi értékeinket, és a demokráciáról alkotott elképzeléseinket – a saját útját járja.
Ez az út számukra világos és egyértelmű, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg – mondta a szlovák miniszterelnök a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának szerdai ülésén.
Nevetségesnek tartja, hogy Kínának diktáljanak. Ezt az országot – mondta – nem lehet másképpen kormányozni.
Tartsuk tiszteletben azt a rendszert, amelyet Kína választott – mondta, és hozzátette, Kína óriási hatással van a békére és az európai termelékenységre.
Fico megismételte, Szlovákia ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett vámtarifa emelését.
Szerinte ennek semmi értelme.
Hatalmas nyomás nehezedik az elektromosautó-gyártásra. Ami az elektromos autókat illeti, Kína 20 évvel előttünk jár – hangsúlyozta, és hozzátette, egyes európai autógyárak szerint nincs értelme versenyezni a kínaiakkal.
Forrás: ma7.sk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük